2011. szeptember 12., hétfő

A manóba....

Nem titok, bár talán még nem említettem, egy ideje már kaphatóak a termékeim /ó, még leírni is milyen nagyképű :-)/ Győrben, a Nem Szingli Kávézóban. Augusztus elején pedig megkeresett egy nagyon aranyos lány, Ingrid, hogy készítsek Neki és a párjának manócskákat. Nos, feladta a leckét, az egyszer biztos.

Konkrét "manó szabásminta" híján több variáció is volt a fejemben, hogy milyenek is legyenek ezek a manók, végül kialakult a kép. Most igazán csak a test, karok és lábak voltak adottak (egy egyszerűkis angyalka szabásmintáját használtam), a többi saját "szülemény". Először a ruhájukat készítettem el, aztán megrajzoltam a füleket, majd a sapikat. Mindent találomra. És magam sem akartam elhinni, de elsőre passzolt a méret. (Nagy megkönnyebbülés volt, mert általában, ha valami nem úgy alakul elsőre, ahogy én azt megálmodtam, elkámpicsorodom, és hetekig rá sem nézek a dolgora.) A manók haja pedig szintén véletlenül készült ebből a fonalból. Kedvenc hobby boltomban 250 forintért árusították ki ezeket a gombolyagokat, így rögtön lecsaptam.

Azért manóügyben inspirálódtam, de végül csak a haja hajaz ezekre a gyönyörűségekre.

Szóval bemutatom életem első (félig-meddig) saját tervezésű manócskáit. :)



6 megjegyzés:

  1. Ó, Zsófi! Ez imádnivaló! Szerintem ezek után sorra fogod kapni a felkéréseket, nekem speciel épp eszembe jutott, milyen aranyos lenne egy manópár "belőlünk"... Hm!

    VálaszTörlés
  2. Hú, de ügyes vagy, aztaaaaa! Győrben pedig azt a helyet fel fogom keresni!

    VálaszTörlés
  3. Hűűű Zsófi! Ez vmi szenzációs! IMÁDOM!!! Ha egyszer Győrben járok, én is fel fogom keresni. :)

    VálaszTörlés
  4. Ányi, mindenképpen. A legjobb. :)

    VálaszTörlés
  5. Viki, beszélhetünk róla. :) ;)

    VálaszTörlés
  6. Szenzációs vagy, Zsófi!!!! Gyönyörűek lettek!

    VálaszTörlés