2010. február 19., péntek

Szülinapi album a "kis 20 évesnek"

Hatalmas fába vágtam a fejszémet (legalábbis magam számára óriási feladatnak tűnt): elkészült az első teljes albumom, amit Húgom 20. szülinapjára csináltam.


Halmoztam a művészeti ágakat: először is „költővé avanzsáltam”. Húgom ugyanis imádja a Soproni reklámját (a Magyarország, én így szeretlek! végezetűt), én meg őt imádom, így hát nekiveselkedtem a rímfaragásnak…


Átköltöttem a költeményt, összegyűjtöttem minden jellemzőt, minden tulajdonságot, ami őt jellemzi, amit szeret, amit ki nem állhat, amilyen ő. Végül persze a lényeg az, hogy én őt pontosan ilyennek és ÍGY SZERETEM!


Verset – bármennyire is József Attilát, netán Ady-t meghazudtolóan remekbe szabottra sikeredik a költemény – olyan snassz csak úgy, egy darab papíron átadni. Így jött hát az albumkészítés ötlete: vagyis, hogy minden verssorhoz alkotok egy – legalább is nagyjából – hozzá illő oldalt.


Nehézkesen indult az alkotó folyamat. Az ötlet ugyanis megvolt, jónak tűnt, de nem találtam formában és méretben tetszetős albumalapot. Még korábban vettem egy „kapcsos zárójel”-albumot, aminek a mérete kicsinek tűnt, így hát felnagyítottam kb. 20x20 cm-esre (vagyis kb. egy A4-es oldalnak megfelelőre). Vettem úgynevezett triplexet (400 és 700 grammosat – ami a vastagságát jelöli, bármilyen furcsa is a mértékegység), és kezdődhetett az albumalap-gyártás.


Először minden egyes oldalt bevontam Marpa Jansen gyöngyház színű papírral úgy, hogy felragasztás előtt körbefutottam rajta a varrógéppel, hogy keretet adjak az egésznek, a ragasztás után pedig a széleit öregítettem (Tim Holtz distresser) és gyöngyház színű akrilfestékkel festettem. Ez volt a kiindulópont. (Sajnos, mivel még „keresem az utam” scrapbook terén, elég sok elrendezés-terv, ötlet más alkotóktól kölcsönvett, de ezt úgyis leírom.)

A borítóhoz például „Jóandi” egyik oldalát vettem alapul, a virágosat. A nagyobbikba került Húgom fényképe, a kisebbikbe pedig a korára utaló grungeboard szám (Tim Holtz Seasonal). A hátoldal ugyanez – fénykép nélkül.





Felhasznált anyagok:
papírok – BoBunny: Abbey road stripe, Abbey road vine, Abbey road sky
grungeboard – Tim Holtz: Seasonal (szám) és Swirls elements (kulcs)
virágok – szalagból vágott (Rayher)
tinta – Color Box: chestnut roan és dark brown
lyukasztó – Martha Stewart: Scallop Dot
egyéb – gyöngytoll


A első „találkozó” oldal egyikén (borító belső) barna kartonból próbáltam a régi filmtekercsekre hajazó dolgot imitálni, ebbe került 4 fotó Róla, rólunk. Hasonlót Tim Holtz-nál láttam. A másik oldalra – a szöveg diktálta témában – egy fűzőt formázó papírdarab került, illetve Dobó Kata netről nyomtatott fotója - a szöveg miatt. (a fűzőt Sapimanónál láttam)





Az első oldal:


Felhasznált anyagok:
papírok – Daisyd’: Fleur de lis, barna karton
pecsét – Rayher
egyéb – domborító por, hőlégfúvó, csipke

A második:


Felhasznált anyagok:
papírok – Daisyd:, Morningside, Striscia, K&Co Hannah: Ivory, BG Lily Kate: Chocolate,
K&Co. KO Peabody: Green & Pink Circles
tinta – Color Box: chestnut roan és dark brown
egyéb – csipke szalag, szalag, gomb (BG: Eva), nyomtatott kép netről

A következő két oldalon – talán ezek passzolnak legkevésbé a szöveghez – 3 fotót rendeztem egymás mellé, és a Basic Grey Bittersweet kollekció papírjait használtam. Az oldal párján ajándékdobozokat próbáltam papírból kivágni.


A harmadik oldal:


Felhasznált anyagok:
papír – BG Lily Kate: Chocolate, K&Co. Hannah: Ivory, Daisyd’s: Striscia, Daisyd’s: Scheherezade, BoBunny: Abbey road stripe, Abbey road sky
tinta – Color Box: chestnut roan és dark brown


A negyedik:


Felhasznált anyagok:
papír – BG Blush: Eternity, BG Bittersweet: Rocky road, Cherry cordiale
tinta – Color Box: chestnut roan és dark brown
egyéb – Tim Holtz grungeboard (Seasonal), BG Infuse die cuts

A harmadik oldalpár Húgom munkájára / „szerelmére„ utal. Egy kávéházban dolgozik hétvégente, ami a Nem Szingli névre hallgat. Az egyik oldalon a házikó (minta innen) a kávéházra utal, a kihúzható kommentcímkén 2 kép látható az "enteriőrről". A másik oldal pedig azt a képet „imitálja”, ami belépve fogadja a vendégeket. A kép különlegessége: ez egy olyan pohár latte, amit Húgom készített el valakinek még „kezdő korában”. (Ezért hát a megörökítés. J)


Ötödik oldal:


Felhasznált anyagok:
papír – Melissa Frances: Robin, BG Lily Kate: Queen Ann, BG Bittersweet, BG Lily Kate: Parasol
virágok – Prima, Rayher, Belle Fleur, virágszalagból vágott virágok (a nagyobb virágok közepén)
gombok – BG Eva
egyéb – Melissa Frances Vintage keyholes, szalag



És a rejtett kommentcímke:


Hatodik oldal:


Felhasznált anyagok:
papír – Daisyd’: Scheherezade, BoBunny: Abbey road truffle, K&Co. Hannah Ivory, K&Co. Hannah, Rayher


A negyedik kapcsolódó oldalakon „másik énjét” próbáltam megörökíteni: mindig is táncos akart lenni – kivéve, amikor rendőr, vagy vendéglátós. A táncos pózban készült kép még a tablófotózáskor született, sajnos elég homályos, mert a fotós nem adta oda a negatívokat, így netről töltöttük le. Az ellenkező oldalon pedig – a szöveg alapján – próbáltam célozni a gyerekkori nehézségekre: a rendkívül nyűgösen „űzött” zeneórákra. (Ezt nem hagyhattam ki. J)


Hetedik oldal:


Felhasznált anyagok:
papír – BoBunny: Abbey road stripe, Abbey road sky, Abbey road vine
tinta – Color Box: Blue
egyéb – szalag (Rayher), Tim Holtz grungeboard (Swirls elements), Prima virágközép, csillámos ragasztó

Nyolcadik oldal:


Felhasznált anyagok:
papír – BoBunny: Abbey road truffle, Daisyd’s Striscia
virág – Martha Stewart: Hydrangea stickers
egyéb – hegedűs kép netről, balerina: matrica scannelve (lekicsinyítve)


És néhány részlet:





Az ötödik oldalpárnál a szöveg arról szól, mi az, amiket ő szeret. Mivel ezek közül az egyik a személyvonat (a Győr-Pest távolságot nem hajlandó mással, csak a kis pirossal megtenni), a kép alapja egy vonat. (A mintát innen másoltam.) A vonat füstjeként szálló „buborékok” rejtik azokat a dolgokat, amiket szeret. Na, ezeket volt igazán nehéz kiválogatni, de a szöveg és a szótagszám csak ennyi „kedvencet” engedett meg.


Kilencedik oldal:


Felhasznált anyagok:
papír – BG Bittersweet: Brittle, BG Blush: Devotion, BG Blush: Eternity, K &Co. Hannah: Ivory
gombok – BG Eva

Tizedik oldal:


Felhasznált anyagok:
papír – K &Co. Hannah: Ivory, K&Co. Hannah: Red ornate, Melissa Frances: Anne (virágok)
egyéb – csillámos ragasztó, képek netről


Részletek:





A hatodik oldalon a tablóképét szerettem volna keretbe foglalni, és mivel „ő készíti a legfinomabb kávét a világon”, ezt muszáj volt hangsúlyozni. (A minta innen.)



A tizenegyedik oldal:


Felhasznált anyagok:
papír – BoBunny, Daisyd’s: Striscia, Scheherezade
virág – Martha Stewart: Hydrangea


Tizenkettedik:


Felhasznált anyagok:
papír – K&Co. KO Verbena: Purple Swirls, BoBunny, Daisyd’s: Scheherezade
egyéb – csipke, gyöngytoll, SK díszítőelem, aminek a szegélye a Scheherezade papírból lett kivágva

Az utolsó két oldalra került a lényeg: hogy én őt pont ilyennek szeretem. Ezért is a közös kép. Az utolsó oldalon pedig a kommentben egy neki szóló idézet, illetve az általam „alkotott vers” teljes szövege olvasható.


Tizenharmadik oldal:


Felhasznált anyagok:
papír – BoBunny: Abbey road truffle
virág – Prima, Rayher, Flora Doodles
lyukasztó – Opitec (kis és közepes méretű pillangók)

egyéb – Prima gyöngy füzér, üveggyöngy, csipkeszalag


Közelebbről:





Tizennegyedik:


Felhasznált anyagok:
papír – BoBunny, BG Lily Kate : Parasol
lyukasztó - Martha Stewart: Scallop Dot , Opitec (pillangók)
egyéb – gomb (BG Eva), szalag, csipkeszalag, üveggyöngy






Tudni kell róla, ő nem az a meghatódós fajta. Hát, most volt könnybe lábadt tekintet, ölelés, sok-sok puszi…. Úgyhogy megérte!

2 megjegyzés:

  1. el is hiszem, hogy meghatódott... nagyon jól sikerült album... tetszik... ügyes...

    VálaszTörlés
  2. Úristen de gyönyörű!!!!!
    Csodaszép lett!

    VálaszTörlés